Futva menekült az erdőben. Göcsörtös gyökerek, alattomos kövek között bukdácsolt, kapaszkodva, továbblendítve magát a fák törzseiben. Hangosan zihált, lélegzetvételei és a pánik minden zajt elhomályosítottak. Futott, futott az életéért. Egy vízmosás tetején megcsúszott és lehengergett a meredek oldalon. Nem tudta merre van a fent a lent, az előre, a hátra, csak a szédítő forgás volt. A hátára érkezett meg és csak bámulta maga felett a lombokat. Hirtelen meghallott vagy talán megérzett valamit. A nyomában van. Jön! A pánik meglökte és négykézláb mászott fel a vízmosás másik oldalán. Bokájába éles fájdalom nyillalt. Megragadta a felette nyúló fa kiálló gyökerét és abba kapaszkodott. Nem maradt több a lendületből. Bokája nem engedelmeskedett többé. Könnyes arccal ölelte magához a durva gyökeret. Elnyúlt a vizes-hideg avarban. Én is a fa része vagyok, csak egy gyökérdarab, csak egy gyökérdarab. Teste megváltozott, bebarnult, pár pillanat múlva nem tűnt másnak, mint aminek kívánta magát. Tekintetét mozgás vitte fel a vízmosás túlsó partjára. Ott állt a vadász. Az ő nyomait követte, mely tisztán mutatták zuhanását. A vadász szeme követte a letört ágakat, elsodort köveket a vízmosás aljába, majd a kapaszkodás nyomait a másik oldalra. Tekintete összekapcsolódott a prédával. Szemében fény volt, a vadászat láza. Nem láthat, nem láthat! A vadász pillantása elcsúszott róla. Lassan, kényelmesen elindult lefelé, oda sem figyelve merre lép. Leért a vízmosás aljába. Leguggolt, kezével megérintette a földet. Halkan felnevetett. Nem jöhet közelebb, ott kell maradnia, maradj ott! Nézte a lábait, a félresodort avart, érezte a földben szunnyadó magokat, érezte várakozásukat. Napfény! Napfény kell nekik. Felpillantott. A fák levelei útban voltak. Simuljatok odébb. Hirtelen szellő támadt, a fák ágai hajladozni kezdtek. A szél nyomán kijutott az erdő tetejére. A napot felhők takarták el. A szél továbbszaladt, szétfújta az akadályt. A vízmosásba akadálytalanul zuhant le a napfény. A vadász felnézett. A szellővel nem foglalkozott, a fény azonban meglepte. Felállt, megfürdette arcát a melegben. A préda ismét a lábai körül a földre, a földbe szegezte tekintetét. Ébredjetek, súgta. Itt az idő! A magok mocorogni kezdtek. Nyújtózkodtak, előbb fehér gyökérszálakkal, majd zöld hajtásokkal tapogatóztak körbe. Megérezték a fényt. Nőjjetek, nőjjetek! Az avart zöld kacsok lepték el. Gyengék voltak, de érezték a fényt. Gyökerük szorgosan szívta a tápanyagot. Nőttek és nőttek, támasztékot keresve. Megtalálták, körbetekeredtek rajta. A vadász hirtelen lenézett. Csizmáit zöld karok tekerték körbe. Elképedve bámulta őket. Lépett egyet, de a kacsok nem eresztették. Pillantásából eltűnt a láz, feszült figyelem lett rajta úrrá. Előkapta tőrét, és azzal kezdte el vágni a szárakat, de újabbak és újabbak tűntek fel, és már a derekánál nyújtóztak. Meg kell szüntetnie a forrást! Ha nincs forrás, nincs növekedés! Felkapta a fejét, most az ő parancsára támadt szél. A felhők visszatértek a nap elé, ezúttal szürke viharfelhők. a fák ágai vadul hajladoztak. A vízmosásban ismét félhomály lett. A kacsok azonban befurakodtak ruhái alá, combjára, derekára, karjára tekeredtek, belőle szívták most már az élelmet! Felüvöltött. Nem tudott mozdulni, tekintetével keresett valamit eszelősen a vízmosás túlpartján. Villám vágott le a felhők közül a prédát bújtató fára. Szikra pattant a korhadt gyökeren. A kacsok már a torkánál voltak és a nyakára tekeredtek. Fuldokolva nézte, ahogy tűz lobbant ki a fából és vadul égett. Elhomályosuló tekintete előtt egy kormos alak csúszott le a vízmosás oldalán és ért a lábai elé. Halott volt, a villámcsapás átszaladt rajta is. De a vadász számára késő volt, már ő volt a növekedés forrása. Hatalmas mennydörgés rázott meg mindent, majd eleredt az eső, elverve a lángokat, meghagyva a fa csonkját. Azok ketten nem vettek róla tudomást. Egyikük szorosan befonva az ágak és kacsok közé, a másik a lába előtt hevert, ahogy akarta, ahogy tervezte. Majd a tapogatózó kacsok zsákmányát is elborították és befonták őt is a zöld hálóba. Az eső lassan csendesedett, végül elállt. A beszűrődő napfény a vízmosás közepén burjánzó bokor leveleiről szárította fel a vizet.
